Kecske

Kányádi Sándor: Kecske   —   vers

Nem jött az este haza a kecske.
Hiába várta hiába leste
szegény gazdája, nem jött a restje.
Erre a gazda dolgát ott hagyta, s vesszőt nyesve
kósza kecskéjét keresni kezdte.
Ide belesve, oda belesve,
itt is kereste ott is kereste,
de csak nem találta.
Kiment a határba.
Fekete volt az este,
fekete volt a kecske.
Mindent, de mindent feketére feste a csillagtalan este.
Ha ott lett volna se találja.
Ború szállott a gazdára.
Bizonyára kóbor, ordas, éhes farkas lehetett a veszte.
S drága kecskéjét sajnálni kezdte:
drága kecske, jó kis kecske, volt tejecske, nincs tejecske.
Mennyit adott reggel, este, s gazdáját is hogy szerette!
Így kesergett hazáig a kecske nélkül maradt gazda.
De egyszerre furcsa neszre lett figyelmes,
közelebb lépett a kerthez
S hát a halvány, akkor kelő Hold világán látta
Hogy a drága kecske fényes teste ágaskodik az ágakig.
Egész este a gazda oltványait nyeste.
Megállj kecske!– így a gazda.
Egyik szarvát megragadta, s a vesszővel melyet nyesett,
kecskéjének nekiesett, s nyeste, nyeste
és a kecske sírt, mekegett egész este.